Pici életem első verse.
„Ki vagy?” Kérdezted
mikor megsárgult
mennyországom kapuit
verted.
Senki vagyok,
mindenki csodájának öröke,
összes vagyok,
mindenek elrabolt eleje
és elásott vége.
Tükörkép homályába burkolt grafitrajz,
arcom vonalának éles sziluettje
által alkotott világkép.
Önmagaddal szembenéző más vagyok,
magam veleje, örökös ismétlődés..
Én vagyok a hangban a szó lehetősége,
a neked üres vászon,
a buszablak tükörképed
áttetsző reménye.
A képzelt hajnalok
fáradhatatlan utasa,
üvegpohárba zárt olajtenger,
gondolat,
mely sose volt,
mégse lesz.
