Tükör

Összeszorította a lábujjait. Mindig ezt csinálta, amikor ott állt.

 Félt. Nem tudta, mi fog most jönni, merre fog fordulni a nagy élet, csak állt, összeszorított lábujjakkal és kifeszült inakkal.

Kecses volt, sokak szerint szép is.

Hosszú hófehér lábai most végtelennek tűnően meredeztek a semmibe. A combja közepéig érő, törtfehér ing, nem takart sokat, nem is kellett, egyedül volt.

Az ing finom anyaga félig lecsúszott,szabaddá téve a bal mellét.

 Összerándult a kiszámíthatatlan mozdulatra és megrándította a vállát .Lecsúszott az ing és a nő márvány testét anyaszült mezítelenné tette.

A térdei erőtlenné váltak és a medencecsontja tompán puffan a járólapon.

A cigaretta pedig, mint hűtlen szerető, elgurult és kilehelve a lelkét, elaludt a szekrény alatt.

Hosszú,csontos kezét maga alá húzta és felült. Mint valami élőholt.

Kacagott. Hangos, keserves szűkölés tört fel a mellkasából.

A nikontól sárga fogai összecsapódtam, ahogy lassan a kacagás zokogás lett.

A hófehér hát megvonaglott, a test összerándult. A gerinc lassan sötétbe fordult és megfeneklett a padlón. 

Ennyi lenne csak az élet? Ennyi lenne ő? Mindenható ember, melyet szenvedésre teremtettek.
Kecses csontok, elszakadt és cigaretta szaggatta lyukak a bőre bársonyán.

Átfordult.

A sovány kis térd maga alá csúszott, a hát homorúvá vált, a has lágy része gyorsan rángott fel le. Formás, kerek mellei összecsapódtak, leütve magukról férfi, női csókok nyomait.

A vérbő nyak felszegte a fejet. Erős állcsont, sápadt bőr, szétmart száj, apró orr és hatalmas szemek.

Ennyi volt. Megcsonkított haja a szemébe lógott, ahogy rám emelte tekintetem.

Távolról néztem őt, mint sötét árnyat. Ült, felhúzott térdekkel várta a halált.

Rágta a szája szélét, mint valami gyerek. Sokat rágta. A kezeit maga köré fonta, a haja szoros kontyban ült a fejbúbján. Az arcán az undor és a bűntudat honolt.

A háta, egyenes félholdban találkozott a sötéttel.

Védtelen volt.

Tekintetünk találkozott. Én voltam ő, s ő volt én. Egyek vagyunk, tükörsíkok, mert tudatunk selymes tér.

Sosem láttam többet, s maradtam én, meg maradt ő valahol, egyenes csorba a végtelenbe,valahol, messze a tükrön túl.